Elérkezett augusztus utolsó napja, magam mögött tudom egy igen tartalmas nyár utolsó hónapjának utolsó napját. Holnaptól hivatalosan is szeptembert írunk, mondhatni egy új világ veszi kezdetét: kezdődnek az orientációs napok, a tárgyfelvétel, a tanév.
Reggel kihasználtam, hogy ma van az utolsó nap, mikor még nem kell ébresztőt beállítanom. Ennek ellenére 8 óra magasságában felébredtem, és a szokásos reggeli teendők után a 9.15-ös buszhoz ballagtam ki. Az egyetemre érve most kivételesen nem a főépület felé vettem az irányt, hanem egyből a karunk épületébe indultam. Két cél lebegett a szemem előtt: 1. kicsit jobban szétnézni, mint a múltkor, 2. megkeresni a kari koordinátort, Jennit.
Jenni irodája az 'E419' jelzést viseli, mint megtudtam, ebből az 'E' betű az épületünket, a 419 pedig a szobaszámot jelöli. Az emeletek számozási konvenciója annyiban különbözik az otthonitól, hogy itt nincsen földszint: a legalsó emeletet egészen egyszerűen 1-es számmal jelölik. Persze nem egyből a harmadik, akarom mondani 4. emeletre mentem, hanem minden szinten körbesétáltam egy picit. A hely aurája igencsak kellemes, vannak tágas, társalgásra alkalmas terek is.
Kényelmes fotelek balról - még kényelmesebbek jobbról.
Persze az egyetem nemcsak ücsörgésre való - a kari épületben is találtam géptermet, természetesen itt is hatalmas, talán 24 colos TFT monitorok vannak minden géphez. Sok helyen találtam tárgykóddal és tárgynévvel felcímkézett, zárható postaládákat, amik véleményem szerint házi feladatok beadására szolgálnak. Ami számottevő különbség az otthoni rendszerhez képest, hogy itt minden ilyen "blokk" tetejére ki van téve tűzőgép, lyukasztó. Sőt, van, ahol még margóvágó és spirálozógép is, amiket bárki, bármikor, ingyen használhat. Ez persze "apróságnak" tűnhet, de mégis azt érezteti az emberrel, itt szeretnék hozzásegíteni ahhoz, hogy beadja a háziját...
Ezeken a gépeken még XP fut - házifeladat beadó stand.
Az épület legtetején, a leghátsó irodában végül sikerült megtalálnom Jenni irodáját, aki épp nem volt benn. Miközben várakoztam, találkoztam egy portugál sráccal, akivel egész jót elbeszélgettünk. Mikor ő bement, nem maradtam sokáig egyedül, kisvártatva feltűnt egy indiai fickó, aki doktoranduszkodni jött. Nekik köszönhetően már bejáratott beszélőizmokkal huppantam le Jenni irodájában, aki nagyon készséges és kedves volt, és minden kérdésemre választ adott. A délelőtt további része annak kigondolásával telt, hogy nagyjából milyen tárgyakat is szeretnék felvenni. (A válogatásban persze segítséget nyújtottak az oldalak, amiket Jenni mutatott. Ezekről az orientációs napok keretében bővebben is fognak mesélni nekünk.)
Abban már biztos vagyok, hogy szeretnék legalább egy kicsit finnül tanulni, és mivel a kurzus anyagainál megtaláltam a kinyomtatandó könyvet PDF formában, gyorsan ki is nyomtattam. Nem sokkal később Viktor is befutott, így ő is kapott egy példányt. Együtt ebédeltünk, ezúttal pörköltszerű szósz volt főtt krumplival, és a saláták között céklát is találtam. :) Miután emberesen jóllaktunk, visszamentünk az E épületbe lespirálozni a finn jegyzeteket. Úgy érzem, költséghatékonyabban sikerült hozzájutni, mint a BME-n...
Megint elég emberes adagot sikerült lapátolni - Viktornak is ízlett, bár ő kevesebbet szedett, és aztán kevesellte.
Miután Viktorral kettő óra körül elbúcsúztunk, éppen elcsíptem egy belvárosba tartó buszt. Mivel ma igazán jó idő lett és a nap is sokat sütött, úgy döntöttem, minden klappol ahhoz, hogy felmenjek az Olimpiai Stadion tornyába. Útközben Paavo Nurmi szobrára akadtam, aki a finnek leghíresebb hosszútávfutója volt. Pályafutása során a "repülő finn" 9 aranyérmet és 3 ezüstérmet szerzett, és 22 világcsúcsot állított fel. Az útikönyvből még azt is megtudtam, hogy gazdag üzletember volt, és ezen eredményeire legalább olyan büszke volt, mint a sportban szerzettekre: "Vagyonomat a fejemmel szereztem, nem a lábammal."
Paavo Nurmi szobra az Olimpiai Parkban.
A kilátótorony ezúttal tényleg látogatható volt, úgyhogy kaptam is a lehetőségen. Az eredeti tervem az volt, hogy gyalog megyek fel, de már a földszinten feliratok figyelmeztettek arra, hogy csak a liftet szabad használni. Ennek kezelőpanelje igencsak "szegényes" volt, de legalább gyorsan felrepített a tetőre. A kilátás eszméletlen jó volt, és az élményt csak fokozta, hogy száz ágra sütött a nap.
A meglepetés kedvéért a tizenegyedikig utaztam - odafenn még régi képeket is kiállítottak.
Focipályák és a Jégcsarnok - 76 méter magasról a stadion belsejébe is be lehetett látni.
Lényegében majdnem minden irányban lehetett vizet látni... :)
Miután leértem a toronyból, az aulát japán turisták özönlötték el, természetesen mindegyiküknél volt egy fényképezőgép. :) Nagyon megörültem nekik, mivel a velük lévő vezető rutinosan haladt át néhány ajtón, és hipp-hopp, a stadion belsejében találtuk magunkat. Szerintem még életemben nem jártam ekkora méretű nézőtéren, ezért a látvány eléggé lenyűgözött. A székek között egész messzire el lehetett sétálni, és hála egy japán turistának, végre rólam is kerül fel kép a blogra. :) (Egy apró érdekesség: az 1952-es olimpia a magyar sportélet legeredményesebbike volt, 16 aranyat, 10 ezüstöt és 16 bronzot szereztünk Helsinkiben.)
Orbitálisan nagy stadion, az útikönyv szerint ötvenezer férőhelyes.
A stadiont magam mögött hagyva a Sibelius-emlékmű felkutatására indultam. Útközben a terv mégis változott, mivel egy igen aranyos villamosmúzeumra bukkantam. A még ma is használatos remizek mögötti épület igazából egy kávézóval megspékelt színházterem, de itt állítottak ki összesen hat régi villamoskocsit, és egy gyorsan áttekinthető, villamosközlekedés történetét bemutató tárlat is helyet kapott itt. (A kiállítás ingyenes!)
Pofás régi villamosok - a tárlóban letűnt idők villamosjegyei tekinthetőek meg.
A további utam az igen szépen rendbentartott Sibelius-parkon át vezetett. Jean Sibelius (1865-1957) híres finn zeneszerző volt, akinek művei nagy szerepet játszottak a finn nemzeti identitás kialakításában. Életművének magját hét szimfóniája képezi, de számos egyéb művet is írt. A ritmikusan elrendezett hengercsoportokból álló emlékmű Eila Hiltunen alkotása.
A Sibelius-emlékmű.
Mivel az emlékmű a parton található, kézenfekvőnek tűnt, hogy errefelé haladok tovább. Igen szép kilátás tárult elém, és picit le is mentem az útikönyv térképéről, de úgy döntöttem, a megtekintésre mindenképp javasolt Sziklatemplom felé veszem az irányt.
Végre kristálytiszta idő...!
"A Temppeliaukion kirkko a modern finn építészet egyik legérdekesebb műve. A sziklába robbantott, üvegből, vörösrézből, betonból és gránitból épült alkotás kevéssé hasonlít a mi "templom"-fogalmunkra [...] kitűnő akusztikája lehetővé teszi, hogy rendszeresen hangversenyeket tartsanak benne." Mikor beléptem, csak ámultam és bámultam a hely egyediségét látva. Szerencsémre egy zongorista éppen az orgona melletti zongorához ült, és egy rövid részletet adott elő. Az akusztika tényleg csodálatos!
Szokatlan templombejárat - egészen különleges belső tér.
Az egyik mécsest én gyújtottam.
A Sziklatemplom után megfáradt lábakkal már csak egy helyet szerettem volna felkeresni: a Parlamentet (Eduskuntatalo), ami az útikönyv szerint a főváros legjelentősebb klasszicista stílusú épülete. Az 1930-ra elkészült épületbe mintegy 6600 tonna szürke gránitot építettek be. Az alapköve alá helyezett pergamentekercsen az alábbi szavak állnak: "Miképp a parlament alapjai sziklatalajon nyugszanak, azonképp legyen a parlament munkája minden időben az a szilárd, tartós alap, amelyre népünk törvény adta szabadsága épül." Sajnos a hétköznapokon 1 órakor induló körbevezetést lekéstem, de ez is felkerült a tennivalók listájára. Az épület körül volt köztársasági elnökök szobrai találhatóak. Érdekesség, hogy Kyösti Kallio köztásasági elnök emlélművét saját fia, Kalervo Kallio készítette. :)
A Parlament épülete és Kyösti Kallio szobra.
Mivel az idő már öt óra körül járt, és még egy szaunázást is beterveztem estére, úgy döntöttem, hazaindulok. Útközben akadtam a Finlandia-házra, ami a főváros hangverseny- és kongresszusi palotája. Az épületet (természetesen) Alvar Aalto tervezte, és 1971-ben készült el. A körülötte lévő parkban jót sétáltam, és érdekes, felnőttek számára kiaggatott hintákat is kipróbáltam. Egy nő meg is szólított, és előbb finnül, aztán angolul adta tudtomra, hogy csak nyugodtan hintázzak, hiszen ezeket direkt felnőtteknek tették ki. :)
Ismerős valahonnan a név...?
Kellemes kilátás a parkból - ha lesz időm, a feliratot is megpróbálom lefordítani... :)
Úgy érzem, kedzek használható mértékű rutinra szert tenni a közlekedés terén, hiszen érzésre kisétáltam a park egyik ösvényén az utcára, és éppen a 43-as busz egyik megállójába lyukadtam ki. Az persze a szerencse kérdése volt, hogy éppen egy perccel később jött is a busz, így igen hamar hazaérkeztem. Az este további részében szaunáztam (jó volt!), mostam, teregettem és blogoltam. Persze mostanra elfogyott a mobilomról a "gyári" feltöltés, így az R-Kioskiba is el kellett szaladnom, hogy aktiválni tudjam a mosógépet. Azt hiszem, az egész nyárhoz méltóan tartalmasra sikerült augusztus utolsó napja!
Tegnap este még bizonytalan voltam azt illetően, hogy mit fogok ma csinálni. Reggelre jónéhány adminsztratív teendő összegyűlt a fejemben, amiket szerettem volna még a szerdai napot megelőzően letudni. Szerdán kezdődik ugyanis az "Orientation days" (orientációs napok) nevű rendezvény, aminek keretein belül egyetemmel, tanulmányokkal kapcsolatos előadásokon és egyéb szervezett programokon vehetünk majd részt. (A pontos programot még a múlt héten küldték emailben, ti is megnézhetitek, itt.)
Vegyük csak sorra, mik jártak a fejemben....
Múlt csütörtökön jártam először (és eddig utoljára) a HOAS irodában, és gondolván arra, hogy kiköltözéskor nehogy nekem tulajdonítsák őket, megkérdeztem, hogy a lakásban lévő kisebb hibák (karcolások, repedések, foltok) állapotát hogyan tudom jelezni. A hölgy mondta, hogy emailen írjak róluk egy listát. Ma reggel tehát rendesen szétnéztem, hogy mi van, ami említésre méltó, és összerittyentettem egy emailt ezekről.
A finn bankszámlámat csak akkor fogom tudni elkezdeni használni, ha a bankkártyám megérkezik (kb. 2 hetet mondtak rá), de a lakás első havi bérleti díja szeptember 6-áig esedékes. Emiatt első havi bérleti díjnak még le kell nyelnem az utalási költségét, úgyhogy a késedelmi díjat elkerülendő ezt is átutaltam. (Ne számoljátok át, de egy havi bérleti díj 389 euró. Elvileg lett volna ennél olcsóbb lehetőség is, de így van saját, bútorozott szobám, és aránylag jól felszerelt konyhám is.)
Számla a bérleti díjról.
Erről jutott eszembe, hogy mikor legutóbb kb. két hete voltam az Erasmus irodában otthon, akkor mondták, hogy a támogatások utalását már megkezdték. Pénz persze azóta sem érkezett, úgyhogy nekik is küldtem egy emailt - reméltem, hogy nem valami adminisztrációs hiba csúszott a rendszerbe. (Szerencsére a pénz alig két órával az email elküldése után meg is érkezett a számlámra.)
További adminisztratív teher még, hogy ittlétem mellett 14 kreditet otthon kell elvégeznem, ami miatt persze kedvezményes tanulmányi rendre vonatkozó kérvényt kell beadnom, ami szintén némi levelezést és fogalmazást igényel. Habár a konkrét kérvényeket még nem írtam meg, elkezdtem a levelezést arról, miket írjak, miket írhatok majd bele. Emellett hazaérkezésemkor turbótempóban kell a diplomatervezéshez fognom, ezzel kapcsolatban is skypeoltam konzulensemmel és elküldtem néhány levelet.
Eztán a kinn hallgatni kívánt tárgyakon kezdtem el gondolkodni, amiknek listáját egy ún. "Learning agreement" már tartalmazza, ezt még anno a pályázattal együtt kellett beadni. (Erre rengeteg aláírás kellett, kari Erasmus-koordinátortól, oktatási dékánhelyettestől, intézményi Erasmus-koordinátortól...) Mivel az első levélváltáskor (még májusban) az itteniek két tárgyra is csak kérdőjelet írtak, úgy gondoltam, az lesz a legegyszerűbb, ha személyesen utánaérdeklődök majd ezeknek.
Még első nap kaptam egy jó vastag könyvet, amiben az egyetem összes kurzusa benne van...
Szintén még délelőtt hívott Kovács Viktor, otthoni évfolyamtársam, aki szintén ugyanitt tölti az őszi félévet. Mivel ő EILC nyelvi kurzusra is jelentkezett, már augusztus eleje óta Finnországban tengeti napjait, egészen pontosan Rovaniemiben, egész északon töltötte az egész augusztust. Ma reggelre érkezett vonattal Helsinkibe, és mivel az ő tutora épp külföldön van, abban egyeztünk meg, hogy az egyetemen találkozunk, és segítek neki a kezdeti teendőkkel.
Mint azt már korábban tapasztaltam, az 512A jelzésű busz csak reggel és délután jár, így ez a későbbiekben is csak akkor lesz alkalmas az egyetemre járásra, ha reggel 8 körülre bemegyek, és csak délután 4 magasságában jövök vissza. Mivel a fentebb részletezett teendők 11 óra utánig elhúzódtak, fel kellett derítenem egy újabb bejárási formát. Ennek keretein belül az 'M' jelzésű vonattal két megállót utaztam, majd az igencsak sűrűn (napközben kb. 5 percenként) járó 550-es busszal jöttem az egyetemre. Habár picit tovább tartott, mint az 512-essel, így sem telt félóránál többe, szóval azt hiszem, ez a későbbiekben is jól jöhet.
Az ingavonatok elnevezése és megállói - én az 'M'-en, Kannelmäkinél lakom.
Az egyetemen igen finomat ebédeltem, ezúttal bolognai volt a menü, aminek ismét egy jól megrakott salátástálat is mellécsaptam. Fotózni most nem nagyon akartam, mert pár perccel utánam leült velem szemben egy lány. Miután mindketten befejeztük a második fogást, finnül próbált kapcsolatot teremteni velem, de jeleztem, hogy nem értem, így angolra váltott. Valószínűleg feltűnhetett neki, hogy a körülöttünk (és mindenütt másutt is) mászkáló furcsa sapkás-overálos embereket vizslatom, így adódott is az első téma.
Egy rajz a sapkáról (forrás: Google képkereső).
Az itteni rendszer szerint azok, akik elvégzik az első évüket itt, kapnak egy spéci sapkát. Ennek viselete persze opcionális, de sokan (főleg a másodévesek) még igen büszkén hordják ezeket. Mint később kiderült, az overálok is hasonló szerepet töltenek be, de ezek színe karonként-szakonként eltérő, ezzel egyértelműen jelezve, ki hova tartozik. Ezekre mindenféle foltokat, logókat varrnak fel (hasonlóképp, mint mi otthon a villanykaros pulcsira), és vannak olyan bulik, ahol mindenki ezekben mutatkozik. Az overálok viselete is opcionális, de ma elég sok emberen láttam. Amennyire megfigyeltem, itt is gólyahétszerű rendezvény volt, mert overálos-sapis emberek vezetgettek riadt arccal bámészkodni próbáló, papírcetlin névvel felszerelt gólyákat. :)
Overálos-sapis "seniorok" a főépület bejárata előtt.
A beszélgetés folytatásában megtudtam, hogy a leányzó az anyagtudományi tanszéken gyűri az alapképzést, és tavasszal fog diplomázni. Emellett elmesélte, hogy éppen egy fizika vizsgáról érkezett, ahol felügyelőként volt benn. Azt mondta, itt diákok felügyelnek a vizsgákon, kb. 10 eurós órabérért, mivel a 15000-es hallgatói létszámot másképp nem tudná kiszolgálni az egyetem. (Egy pillanatra elgondolkodtam, otthon hogyan működne egy ilyen rendszer, de nem jutottam messzire...) Kedvesen kérdezősködött arról, miért pont Finnországra esett a választásom, illetve hogy mennyit érzek a nyelvrokonságból. Miután befejezte a desszertjét, mosolyogva váltunk el: én sok újat megtudtam, ő pedig elővette elmondása szerint rég használt angoltudását.
Az overálos-sapis felsőévesek kordonjában néhány gólyát is fel lehet fedezni... :)
Nem sokkal később Rovaniemiben beújított biciklijével megérkezett Viktor. :) A délután további részében újból végigjártam vele a Karthik által bemutatott (és már korábban leblogolt) ösvényt, bár most picit nehézkesebben ment minden az egyetemet elözönlő gólyák és felsőévesek miatt. A Travel Cardja is meglett, ezúttal gyalog mentünk el Tapiola kulturális központjába, ahol az én kártyámat is kiállították. Míg ő adminisztrált, én olvasgattam, és megtudtam: azok, akik babakocsival vagy fiahordóval óhajtanak felszállni a buszra, alapból állhatnak a középső ajtóhoz (mivel ott van hely kényelmesen felszállniuk), és az ő utazásuk a gyermek jelenléte miatt elvből ingyenes. Nem rossz, mi? :)
Viktor és a biciklije - Tapiola kulturális központját ezúttal egy sokkal szebb irányból közelítettük meg.
Négy óra körülre értem vissza az egyetemre. Végül úgy alakult, hogy személyesen már nem volt módom beugrani az itteni kari koordinátorhoz az egyetemen, mivel a fogadási idők általában 4-ig tartanak, így viszont már meg is van a holnapi napom egyik programja. Miután hazaértem, kis kutakodásba kezdtem, hiszen egy fontos teendőt még mindenképp szeretnék beütemezni az első hétre: egy alapos szaunázást. A lakótömb lépcsőházait körbejárva ráakadtam a beosztásra, és habár kétféle információt is találtam, abban egyeztek, hogy kedden este 6 és 10 óra között az erősebbik nem képviselői számára nyitva áll a szauna. Ha az ebéd is olyan finom lesz az egyetemen, mint ma, egész jól alakul ez a holnapi nap...!
Ittlétem ötödik napjára - mivel az időjárásjelentés rossz időt jósolt - tudatosan nem terveztem szabadtéri programot. Így végre rendesen sikerült kialudnom magam (9-kor keltem fel), reggeli után pedig végre valahára bepótoltam egy elég régóta halogatott tudósítás megírását. Mire ezzel végeztem, ebédidő lett, így gyorsan leszaladtam a boltba ketchupért, majd nekiláttam a még tegnap megvásárolt virsli megfőzésének. Nincs is kellemesebb dolog, mint az ebéd utáni pihenés hétvégén, ezért be is vágtam magam az ágyba, és egy bő órán át húztam a lóbőrt.
A végeredmény - szerencsére jóllaktam vele. :)
Délutánra az eső csaknem teljesen felszáradt, és relatíve kellemes idő lett (persze a nap háromszor 37,5 másodpercnél több időre nem sütött ki), így arra gondoltam, a környék felderítésére indulok. Csak tovább motivált ebben, hogy eszembe jutott, a nagy sietségben még nem is posztoltam képet az épületről, amiben lakom. Az ablakom a "Klaneettitie" és a "Pelimanntie" sarkára néz (ezen utóbbi úton jár a 41-es és a 43-as busz), így egy átlagos "lakótelepi", közepesen forgalmas kereszteződés forgalmába nyerhetek betekintést. Felfigyeltem rá, hogy itt sokkal-sokkal több aluljáró van, mint otthon, és az ezekre jutó graffitik száma közelít a nullához. Mivel az ablakom is egy aluljáróra néz, napközben, ha ki van húzva a függöny, szinte mozizok, és várom, milyen figurák bukkannak elő belőle.
Klaneettitie 1 - az ablakomat nyíllal jelöltem.
Az aluljáró, és az ablakom az aluljáróból... :)
Az eredeti tervem az volt, hogy a környék lehető legtöbb buszmegállóját lefotózom, de ez igen nehéz feladatnak bizonyult, hiszen ezek csak alig 100-200 méterre vannak egymástól. Ezért inkább úgy döntöttem, az első itt töltött nap emlékére felkeresem a "Kantelettarentie" nevűt, itt kellett volna ugyanis leszállnunk Karthikkal a reptérről jövő buszról. Az útvonaltervező szerint ez épp egy kilométerre található innen, szerencsére most kapásból odataláltam, és útközben konstatáltam, hogy így vasárnapra teljesen kitisztult a levegő (persze az eső is jótékony hatással volt rá), és elég felemelő élmény ilyenkor a kellemes kialakítású sétautakon flangálni.
Természetesen aluljáró, ahol kell - a gonosz buszmegálló is meglett... :)
Nagy meglepődéssel tapasztaltam, hogy a megálló igazából közvetlenül a még csütörtökön meglátogatott, hatalmas Prisma áruház mögött van. (Igaziból azt is csak most vettem észre, hogy egy kisebb áruháznyi méretű kerti-facsemetés részleg is van mellette.) Ennek annyira megörültem, hogy csináltam róla fényképeket, mivel két Tomi nevű ismerősöm is kérte... :) Belül elvileg tilos fotózni, ezért csak sutyiban csináltam pár képet. Egyébként megfigyeltem, hogy itt mindenki eszméletlenül szabálykövető, és ez iszonyat jó hatással van az emberre abban a tekintetben, hogy maga sem mer áthágni még apróbb szabályokat sem. (Vagy ha például a kiírás ellenére mégis fotóz az áruházban, elég rossz érzés fogja el. :)) Egy apró példa - tegnap például hazafelé jövet a vonaton is vártam, hogy mikor jön oda a kalauz (tekintve, hogy a végállomásról indultunk). Meglepődésemre egyáltalán nem jött oda, viszont aki jegyet szeretett volna, szépen odahívta, és kért tőle. Otthon ez nehezen lenne elképzelhető.
A Prisma áruház - 4 képes panoráma. :)
A Prismát magam mögött hagyva úgy döntöttem, továbbhaladok a Prisma utcájában, a Kantelettarentién, és úgy érzem, jól tettem. Útközben találtam ugyanis éjfélig nyitvatartó boltot (bármikor jól jöhet :)), kellemes "lakótelepi" házakat, és ráakadtam Kannelmäki "bevásárlóközpontjára" is, ami egy régebbi típusú, otthonihoz hasonlító boltkupac. Itt is van R-kioski, Market, sőt, Nordea bankfiók, videotéka, emellett számtalan kocsma és gyrosos-"kebabos" is. (Egy átlag gyrostál kb. 7-8 euróba kerül ezekben, egyszer majd mindenképp bepróbálkozom.) Továbbá itt már találtam olyan buszmegállókat, ahol a központba tartó, '02N' jelzésű éjszakai járat is elhalad. (Szintén, bármikor jól jöhet. :))
A Kannelmäen Ostoskeskus - alapjában véve egy tér, amin körben boltok vannak.
Itt hirtelen úgy kezdtem érezni, eljött az ideje, hogy megkóstoljak egy igazi, rendes, finn csapolt sört. Az egyik szimpatikus kocsmába be is tévedtem, ahol az első szembetűnő dolog az volt, hogy nem füstfelhőben kellett gázolni. Habár a pontos szabályozásnak még nem néztem utána, itt még az utcán sem dohányzik senki, bár jópár embert látni meggyújtatlan cigarettával a szájában sétálni - valószínűleg épp a dohányzásra kijelölt helyre tartván. Elővigyázatosságból inkább csak egy pohár sört kértem, ami egyébként elég finom volt. Három eurót kértek érte.
Először az ára, utána az íze miatt nyeltem nagyot.
Összességében, ha egyszerűen kéne leírni, egy lakótelep közepén lakom. Mégis úgy érzem, hogy ez túl degradálóan hangzik, már csak azért is, mert otthon erről a legtöbb embernek tízemeletes házak rengetegje jut eszébe. Belegondolva, a környéken a mi házunk az egyik legmagasabbnak mondható (ez azt hiszem tízemeletes), de a legtöbb ház csak 6-7 emelet magas, és egyáltalán nem egy kaptafára készültek. Mindegyik egy picit másképp néz ki, és ez egy olyan fajta változatosságot csempész a környezetbe, hogy az embernek eszébe sem jut az, mennyire a funkcionalitás jegyében készültek. Emellett már a tervezésnél is figyeltek arra, hogy megfelelő méretű zöld terület maradjon a házak között, ami egyfajta parkos-erdős-sétautas zónát jelent, ezek láttán pedig úgy érzi az ember, nem is lakó-, hanem üdülőövezeten van. Utamat folytatva egy iskolára, és egy igazán aranyos és rendezett játszótérre akadtam.
"Üdülőtelepi" életkép Kannelmäkiból.
Nagyon kellemesek a zöldterületek - unokaöcsém mit nem adott volna egy ilyen bulldózerért a játszótéren!
A környéken járkálva, már korábban is figyelmes lettem két dologra. Az egyik, hogy ahogyan saját címemnél is feltűnt, a betűjelzések itt csaknem az összes helyen szerves részét képezik a címeknek. Ez azt eredményezi, hogy a nagyobb háztömbök, lépcsőházak esetén nem mindig evidens, hogyan haladnak körbe az ábécével. Hát, pont emiatt tesznek ki ilyen helyekre a falra vagy külön kis lábakra egy-egy táblát, amin helyszínrajzszerűen rajta van, pontosan merre érdemes indulni az adott lépcsőházhoz. Mint minden más ebben az országban, ez is nagyon helyénvaló módon van megoldva, nincsen összefirkálva, letördelve, lelopva.
Helyszínrajz falon és lábakon.
A másik dolog, hogy az utcáknak nem is a finn, de a svéd megnevezéséből lettem figyelmes arra, hogy mintha valamiféle ívre lennének ezek felfűzve. A saját utcám például finnül Klaneettitie, svédül Klarinettvägen. Az ablakommal szemben lévő utca Pelimannintie, svédül Spelmansvägen. Ez még nem is lett volna olyan gyanús, de a két sarokra lévő Soittajantie (Musikantvägen), és az egy sarokra lévő Trumpettitie (Trumpetvägen) után már leesett: ezek mind-mind hangszerek. Álljon tehát itt egy lista, amúgy magyarosan! (Köszi, Google Translate!)
Klaneettitie - Klarinettvägen - Klarinét út
Pelimannintie - Spelmansvägen - Hegedűs út
Soittajantie - Musikantvägen - Zenész út
Kantelettarentie - Kanteletarvägen - Hárfa út
Trumpettitie - Trumpetvägen - Trombita út
Még jó, hogy otthon, Kecskeméten a környékünkön a legtöbb utca zeneszerzőkről van elnevezve. Mintha hazajöttem volna. :)
A séta zárásaként úgy döntöttem, fordulok egyet a városba a 43-as busszal, hiszen mindig itt jár el az ablakom alatt. A megállóban egy finn srác várakozott, és mikor látta, hogy a menetrendet bújom, mondott valamit finnül. Miután jeleztem, hogy nem értem, angolul elegyedtünk szóba, mondta, hogy a busz mindjárt jön. Miután látta a fényképezőt a nyakamban, megkérdezte, hova valósi vagyok, mi járatban vagyok erre. Míg megjött a busz, egész jót dumáltunk, és baráti kézrázással váltunk el. Azt hiszem, kezdek beilleszkedni, vagy úgy is fogalmazhatnék, kezdenek befogadni?... :)
Csippantós masina a buszon, csak hogy ilyet is lássatok - a végállomás Elielinaukio, háttérben a vasútállomással.
Most nem időztem sokat odabenn, az első ellenjárattal jöttem is visszafelé, és hogy még szívjak egy kis friss levegőt, a Prismánál leszálltam. A parkolójában találtam egy nagy szelektív hulladékgyűjtő telepet, ahol a következő hulladékok tárolására szolgáló konténerek voltak: ruhanemű, nylonzacskó, üveg, fémdoboz, kartonpapír, újságpapír, szárazelem. Egyébként a szállás előtt is vannak szemetesek (természtesen szelektívek), bár ahogy láttam, ott organikus, lebomló hulladék tárolására szolgáló konténer is van. Apropó, le is viszem az első adag szemetet! :)
"Üdülőtelepi" idill: játszótér békés kiülővel (otthon szerintetek meddig lennének ott a székek?) - mókus a fa tetején.
Ma reggel, tegnapi terveimmel összhangban utamat az 'M' jelzésű ingázóvonattal utamat a belváros felé vettem, természetesen útikönyvekkel felvértezve. Habár nem sok elképzelésem volt arról, merre is fogok elindulni, részben tudatosan nem próbáltam meg különösebb tervet adni a nap történéseinek: úgy gondoltam, az lesz a legegyszerűbb, ha amennyire lehet, sodródok, és minden utcasarkon abba az irányba fordulok, amerre a belső hangjaim diktálják.
A vonat a megszokott csendességében mindössze negyedóra alatt a központi pályaudvarra (Rautatieasema) repített. Az útikönyv szerint - mert persze azért bele-beleolvasgattam - az épület elhelyezkedését tekintve leginkább a Keleti pályaudvarhoz hasonlítható, azonban azt már bizton állíthatom, hogy méreteit és forgalmát figyelembe véve rendezettségét, tisztaságát tekintve egyetlen otthoni pályaudvar sem érhet a nyomába.
A Rautatientori kívülről és belülről.
A pályaudvart az egyik oldalsó bejáraton hagytam el, és a mellette lévő téren máris két szép épület látványa gyönyörködtetett. Mint megtudtam, az egyik oldalon a Nemzeti Színház, míg vele szemben az Ateneum épülete látható. Ez utóbbi Finnország leggazdagabb képzőművészeti múzeuma. Terveimmel összhangban (és persze örülve a tűrhető, 15 fokos (?) városnéző időnek) most egyikbe sem mentem be, de megnyitottam a fejemben a "hova fogok majd elmenni a következő négy hónapban" fejlécű listát, és ha a színház a nyelv miatt nem is, de a képzőművészeti múzeum mindenképp felkerült a listára. (Állítólag Rembrandt, Van Gogh, Gauguin és Vasarely műalkotásai is megtalálhatóak itt.)
Az Ateneum és a Nemzeti Színház.
A belső érzékem (és részben az útikönyv) a színház mögötti arborétumba vitt, ahol az igen szúrós és hideg szél miatt csak egy rövidebb sétát tettem. Ekkor az egyik sétány végén, a messze távolban villamosokat láttam elhúzni. Ekkor jutott eszembe apu jótanácsa, aki azt mondta, hogy a városnéző villamos körjáratra mindenképp üljek majd fel. Ekkor nyilallt belém a felismerés: nem rendelkezem még vonalhálózati térképpel...! Az első R-kioskiban (hogy mi is ez, arról majd még írok egyszer egy posztot) megpróbáltam ilyenhez jutni, de a bá' csak egy sima, de szerencsére ingyenes térképet tudott adni, illetve tájékoztatást arról, hogy vonalhálózati térképet a vasútállomáson kaphatok.
A lakásomhoz legközelebbi R-Kioski Kannelmäkiban.
Tulajdonképpen még szerencse, hogy nem kaptam vonalhálózati térképet, mert így az egyik utcán random elindultam, és a Helsinki Egyetem (University of Helsinki) épületei mellett elhaladva teljes "oldalpompájában" tárult elém a Székesegyház (Tuomiokirkko) épülete. Miután az 1840-ben átadott katedrálist kívülről körbejártam, részben a hideg elől bentre is bemenekültem.
A Tuomiokirkko kívülről, belül szép nagy orgonája van.
Ezután már mondhatni, hogy egyik ámulatból a másikba estem: a Székesegyház túloldalán a Szenátus tér (Senaatintori) tárult elém, melynek közepén II. Sándor szobra áll. Habár egész hosszú ideig próbáltam a tökéletes képet elkészíteni, sajnos a sirály nem volt hajlandó elmozdulni a fejéről, csúzli pedig éppen nem volt nálam.
A Szenátus tér a katedrális lépcsőjéről és II. Sándor szobra.
Sétámat a katedrális túloldalán (részben visszafelé) folytattam, a Nemzeti Bank épülete felé. A banktól kicsit visszább egy múzeumra is felfigyeltem. Mivel korai fecske voltam, még nem volt nyitva, de fejembe vettem, hogy 11 után visszajövök. (Később így is tettem, de egyszerűen annyira hihetetlenül kidolgozott és tartalmas kiállítás volt odabenn, hogy úgy döntöttem, máskor mindenképp rászánok két órát a megtekintésére, a listám egy újabb elemmel bővült!)
A Nemzeti Bank épülete.
Mivel az útkikönyv nem sok érdekességgel kecsegtetett ebbe az irányba, újra a Szenátus tér felé vettem az irányt, és a kikötő irányába haladtam tovább. A Központi Piactérre (Kauppatori) kilyukadva egy igen nyüzsgő forgatag tárult elém, ami mögött hatalmas tengerjáró hajók horgonyoztak. (Ilyen hajókat még csak filmeken láttam, így pár percig csak hüledeztem, azon gondolkodva, hogyan is lehetnek ennyire nagyok...?) A piacon rengeteg bazáros árult mindenféle portékát, de gyümölcsöket és természetesen nyers halat is lehet venni. Ekkor szúrt szemet az egyik "Lacikonyha", ahol igen finom sült halból álló kompozíciókat állítottak össze. Fejembe vettem, hogy ide még visszatérek ebédelni!
Egy árusnő a hajó orrára szerelt tálcáról árul halat - hatalmas hajók horgonyoznak itt!
Az útikönyvnek és sasszememnek hála, felfigyeltem arra, hogy a téren áthalad az apu által javasolt '3T' jelzésű "városnéző" villamos. Gondoltam, vesztenivalóm nincs (bérletem úgyis korlátlan utazásra érvényes), felszálltam rá. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a villamos már nem '3T', hanem '3B' jelzéssel közlekedik, és kezdtem magam egyre kellemetlenebbül érezni vonalhálózati térkép nélkül. Szerencsére egyszercsak újból megpillantottam a vasútállomás épületét. Gyorsan leszálltam, és a turistainformációs standba siettem. (A közelkedési vállalat által elkészített térképet természetesen ingyen adták... ha jól tudom, a BKV még nem áll ennyire jól.)
Asztalka és képernyős utastájékoztatás még a régebbi villamosokon is van!
A térkép birtokában megtudtam, hogy a 3-as villamos pályája egy 8-as formát alkot. Ennek az egyik szakaszán '3T', a másikon '3B' jelzéssel közlekedik, ami némi magyarázatot adott arra, miért is válthatott számot mindenféle feltűnés nélkül. Magabiztosan álltam ki újra a megállóba, és a következő bő félórát villamosozással és nézelődéssel töltöttem. Utunk során sok szép helyen haladtunk el, elhatároztam, hogy ebéd után az olimpiai stadiont fogom szemügyre venni. A csaknem egyórás út során már igencsak elgémberedtem, és meg is éheztem, ezért hirtelen indíttatásból "Hakaniemi" megállóhelyen leszálltam, hogy mihamarabb a kikötő felé vegyem az irányt. Sajnos csak leszállás után tudtam meg, hogy a kiszemelt 1-es villamos hétvégén nem jár, de nem bánkódtam sokáig, hiszen nagy narancssárga 'M' betűt pillantottam meg. Izgatottan indultam útnak Helsinki egyetlen metrójának Hakaniemi nevű megállójába.
Természetesen a metró is halk, és sokkal szélesebb, mint az otthoniak.
Az összes mozgólépcső működött, és az emberek (Prágához hasonlóan) itt is tudnak a jobb oldalon utazni!
Az aluljáró tisztaságát és felszereltéségét tekintve inkább bevásárlókötponthoz hasonlítható. :)
Kopogó szemekkel érkeztem a kikötőbe, és már rutinosan kerestem a néhány órával azelőtt kiszemelt árust. Persze sokan már előre mondták, hogy a finnek halat hallal esznek, de arra nem számítottam, hogy négyféle sült halat és egy húsgombócot kapok a menübe, ami emellett főtt krumpligolyócskákat és finom salátaöntetet sorakoztatott fel. Ahhoz képest, hogy milyen forgalmas helyen ettem, itteni viszonylatban sem tűnt soknak az érte kért hat euró, emellett igen laktató is volt. (Egy körül ettem, és hétkor még nem éheztem meg, ami nálam már nagy szó!)
Hal hallal - háttérben a piaci forgatag. A húsgombóc nem tudom, miből volt, de nagyon finom volt!
Habár tömött bendővel igen nehéz volt az asztaltól feltápászkodni (a gyors távozásban az étel illatára odagyűlő kósza darazsak segítettek), már a délelőtt korábban is rettentően vonzó látványt nyújtott az "Uspenskin Katedraali" (Ortodox Templom). Mint megtudtam, a legnagyobb nyugati ortodox templom, és a "Katajanokka" nevű, "szecesszió laboratóriumának" is nevezett félszigeten található. Itt csak egy rövid sétát tettem, de a hatalmas hajókikötőket és a Vámház épületét látva már éreztem, megérte elindulni. A templomba sajnos nem lehetett bemenni, de mellőle nagyon szép kilátás nyílt a piactérre. (Ezen a részen egyébként számottevően több orosz autót láttam, orosz szót hallottam, sőt, a feliratok sokhelyütt három nyelven is szerepelnek.)
A Vámház épülete - szemben hatalmas hajók, a kamionok szinte eltörpülnek mellette.
Az Ortodox Templom, mellőle látkép nyílik a piactérre.
Utamat terveimhez híven az Olimpiai Stadion felé vettem, ezúttal a '4T' jelzésű villamossal, aminek közvetlenül az Ortodox Templom mellett is van megállója. Az Opera megállójáig utaztam, és gyalog indultam tovább. Jobban belegondolva, sosem jártam még olimpiai helyszínen ilyen közelről. Továbbá meg kellett állapítanom, hogy a finnek elég rendesen felkészültek az 1952-es olimpiára, mi pedig még - már csak ezt az egy megtermett méretű stadiont látva is - elég messze állunk attól, hogy rendezzünk. Sajnos a kilátótoronyba nem lehetett felmenni, mivel épp rendezvény volt, így került még egy elem a listára. (Megtudtam, hogy finn-svéd barátságos mérkőzések zajlanak több sportágban is, de a részleteknek jobban utánanézni még nem volt időm. A torony egyébként holnap már nyitva lesz, és mindössze két euró a beugró.)
Az Olimpiai Stadion messziről - a kilátótorony közvetlen közelről.
Az Olimpiai parkban tett kellemes séta után eszembe jutott, hogy a villamosról egy pillanatra ezen a környéken láttam az óriáskereket, amit tegnap már a vasútállomás peronjáról is kiszúrtam. Belső ösztöneimre hallgatva (és az olimpiai torony zárt állapotán felbuzdulva) jó irányba indultam, és pár perccel később egy igen korrektül összerakott vidámparkot láttam magam körül, ahová a belépés teljesen ingyenes, a jogosultságot csak a különféle járatok bejáratánál ellenőrzik. (Így például a nagymamák ingyen is elkísérhetik a csimpotákat.) A korlátlan napijegy 35 euróba kerül, de "egy kör bármin" csak hat euróba fáj. Abból kiindulva, hogy milyen vagány dolgok vannak itt az otthoni vidámparkhoz képest, egyáltalán nem sokalltam a napijegy árát sem, de mivel ez tipikus társas tevékenység, csak egy hateurós jegyet váltottam, amit az óriáskeréken használtam fel.
Látkép a városra az óriáskerék tetejéről - agyament pörgetős-gyorsulós izé a jegypénztárak mellett.
Mivel lábaim igencsak megfáradtak már, komolyan fontolóra vettem, hogy hazaindulok. A villamossal azonban már többször végighaladtam az a Aleksanterinkatun, ami a kocsiból szemlélődve egy elég jelentős bevásárlóutcának tűnt. Ha vásárolgatásról van szó, a nők persze sosem fáradtak, de - leginkább egy igen pöpecnek mutatkozó Nokia mintabolt miatt - úgy döntöttem, erer veszem az irányt. Mobilt végül nem vettem (bár voltak jó ajánlatok), de az egyik bolt előtt akciós kabátok voltak kiakasztva. Mivel a fazon és a hosszúság is megfelelőnek tűnt, felpróbáltam, és úgy döntöttem beruházok egyre (mivel a téli kabát még túl meleg, rendes átmeneti kabátom meg nincs egy ideje). Arra persze nem számítottam, hogy a kedves eladónővel folytatott párperces beszélgetés további 10% kedvezményt hoz. Van szupi kabátom! Köszönöm!
Az Aleksanterinkatu és az új szerzemény.
A vásárláson fellelkesülve ténferegtem még egy kicsit a környéken, találtam Fazer (híres cukrászmester) emlékére állított szobrot és hozzá tartozó cukrászdát, a kikötőben egy eddig a hajók látványa miatt figyelmen kívül hagyott szökőkutat, és végül, de nem utolsó sorban "A három kovács"-ra is rábukkantam. A szoborcsoportot Felix Nylund készítette, de csak harmadik-negyedik fotó elkattintása után tűnt csak fel, hogy az férfialakok teljesen meztelenek! :) (... az útikönyv szerint a hely fiatalok kedvelt találkozóhelye... :))
A helyzet ellensúlyozására Havis Amanda szökőkútja - a nőalak a Finn-öböl hullámaiból kiemelkedő Helsinkit szimbolizálja.
Egy hosszú nap végén utoljára vettem utamat a főpályaudvar felé, ahol éppen elértem egy hazafelé induló 'M' jelzésű ingavonatot. Azt hiszem, igen tartalmas napot sikerült összehoznom magamnak, hiszen mostmár nagyjából tudok közlekedni a belvárosban, és szép kis lista állt össze a fejemben arról, mit szeretnék jobban is megnézni a négyhónapos kinntartózkodás alatt. A túráról bővebb fényképválogatást a cím alatti linken találtok! Zárásképp pedig, mostmár bizton állíthatom: ez már nyugat!
