Augusztus utolsó napja

Elérkezett augusztus utolsó napja, magam mögött tudom egy igen tartalmas nyár utolsó hónapjának utolsó napját. Holnaptól hivatalosan is szeptembert írunk, mondhatni egy új világ veszi kezdetét: kezdődnek az orientációs napok, a tárgyfelvétel, a tanév.

Reggel kihasználtam, hogy ma van az utolsó nap, mikor még nem kell ébresztőt beállítanom. Ennek ellenére 8 óra magasságában felébredtem, és a szokásos reggeli teendők után a 9.15-ös buszhoz ballagtam ki. Az egyetemre érve most kivételesen nem a főépület felé vettem az irányt, hanem egyből a karunk épületébe indultam. Két cél lebegett a szemem előtt: 1. kicsit jobban szétnézni, mint a múltkor, 2. megkeresni a kari koordinátort, Jennit.

Jenni irodája az 'E419' jelzést viseli, mint megtudtam, ebből az 'E' betű az épületünket, a 419 pedig a szobaszámot jelöli. Az emeletek számozási konvenciója annyiban különbözik az otthonitól, hogy itt nincsen földszint: a legalsó emeletet egészen egyszerűen 1-es számmal jelölik. Persze nem egyből a harmadik, akarom mondani 4. emeletre mentem, hanem minden szinten körbesétáltam egy picit. A hely aurája igencsak kellemes, vannak tágas, társalgásra alkalmas terek is.

Kényelmes fotelek balról - még kényelmesebbek jobbról.

Persze az egyetem nemcsak ücsörgésre való - a kari épületben is találtam géptermet, természetesen itt is hatalmas, talán 24 colos TFT monitorok vannak minden géphez. Sok helyen találtam tárgykóddal és tárgynévvel felcímkézett, zárható postaládákat, amik véleményem szerint házi feladatok beadására szolgálnak. Ami számottevő különbség az otthoni rendszerhez képest, hogy itt minden ilyen "blokk" tetejére ki van téve tűzőgép, lyukasztó. Sőt, van, ahol még margóvágó és spirálozógép is, amiket bárki, bármikor, ingyen használhat. Ez persze "apróságnak" tűnhet, de mégis azt érezteti az emberrel, itt szeretnék hozzásegíteni ahhoz, hogy beadja a háziját...

Ezeken a gépeken még XP fut - házifeladat beadó stand.

Az épület legtetején, a leghátsó irodában végül sikerült megtalálnom Jenni irodáját, aki épp nem volt benn. Miközben várakoztam, találkoztam egy portugál sráccal, akivel egész jót elbeszélgettünk. Mikor ő bement, nem maradtam sokáig egyedül, kisvártatva feltűnt egy indiai fickó, aki doktoranduszkodni jött. Nekik köszönhetően már bejáratott beszélőizmokkal huppantam le Jenni irodájában, aki nagyon készséges és kedves volt, és minden kérdésemre választ adott. A délelőtt további része annak kigondolásával telt, hogy nagyjából milyen tárgyakat is szeretnék felvenni. (A válogatásban persze segítséget nyújtottak az oldalak, amiket Jenni mutatott. Ezekről az orientációs napok keretében bővebben is fognak mesélni nekünk.)

Abban már biztos vagyok, hogy szeretnék legalább egy kicsit finnül tanulni, és mivel a kurzus anyagainál megtaláltam a kinyomtatandó könyvet PDF formában, gyorsan ki is nyomtattam. Nem sokkal később Viktor is befutott, így ő is kapott egy példányt. Együtt ebédeltünk, ezúttal pörköltszerű szósz volt főtt krumplival, és a saláták között céklát is találtam. :) Miután emberesen jóllaktunk, visszamentünk az E épületbe lespirálozni a finn jegyzeteket. Úgy érzem, költséghatékonyabban sikerült hozzájutni, mint a BME-n...

Megint elég emberes adagot sikerült lapátolni - Viktornak is ízlett, bár ő kevesebbet szedett, és aztán kevesellte.

Miután Viktorral kettő óra körül elbúcsúztunk, éppen elcsíptem egy belvárosba tartó buszt. Mivel ma igazán jó idő lett és a nap is sokat sütött, úgy döntöttem, minden klappol ahhoz, hogy felmenjek az Olimpiai Stadion tornyába. Útközben Paavo Nurmi szobrára akadtam, aki a finnek leghíresebb hosszútávfutója volt. Pályafutása során a "repülő finn" 9 aranyérmet és 3 ezüstérmet szerzett, és 22 világcsúcsot állított fel. Az útikönyvből még azt is megtudtam, hogy gazdag üzletember volt, és ezen eredményeire legalább olyan büszke volt, mint a sportban szerzettekre: "Vagyonomat a fejemmel szereztem, nem a lábammal."

Paavo Nurmi szobra az Olimpiai Parkban.

A kilátótorony ezúttal tényleg látogatható volt, úgyhogy kaptam is a lehetőségen. Az eredeti tervem az volt, hogy gyalog megyek fel, de már a földszinten feliratok figyelmeztettek arra, hogy csak a liftet szabad használni. Ennek kezelőpanelje igencsak "szegényes" volt, de legalább gyorsan felrepített a tetőre. A kilátás eszméletlen jó volt, és az élményt csak fokozta, hogy száz ágra sütött a nap.

A meglepetés kedvéért a tizenegyedikig utaztam - odafenn még régi képeket is kiállítottak.

Focipályák és a Jégcsarnok - 76 méter magasról a stadion belsejébe is be lehetett látni.

Lényegében majdnem minden irányban lehetett vizet látni... :)

Miután leértem a toronyból, az aulát japán turisták özönlötték el, természetesen mindegyiküknél volt egy fényképezőgép. :) Nagyon megörültem nekik, mivel a velük lévő vezető rutinosan haladt át néhány ajtón, és hipp-hopp, a stadion belsejében találtuk magunkat. Szerintem még életemben nem jártam ekkora méretű nézőtéren, ezért a látvány eléggé lenyűgözött. A székek között egész messzire el lehetett sétálni, és hála egy japán turistának, végre rólam is kerül fel kép a blogra. :) (Egy apró érdekesség: az 1952-es olimpia a magyar sportélet legeredményesebbike volt, 16 aranyat, 10 ezüstöt és 16 bronzot szereztünk Helsinkiben.)

Orbitálisan nagy stadion, az útikönyv szerint ötvenezer férőhelyes.

A stadiont magam mögött hagyva a Sibelius-emlékmű felkutatására indultam. Útközben a terv mégis változott, mivel egy igen aranyos villamosmúzeumra bukkantam. A még ma is használatos remizek mögötti épület igazából egy kávézóval megspékelt színházterem, de itt állítottak ki összesen hat régi villamoskocsit, és egy gyorsan áttekinthető, villamosközlekedés történetét bemutató tárlat is helyet kapott itt. (A kiállítás ingyenes!)

Pofás régi villamosok - a tárlóban letűnt idők villamosjegyei tekinthetőek meg.

A további utam az igen szépen rendbentartott Sibelius-parkon át vezetett. Jean Sibelius (1865-1957) híres finn zeneszerző volt, akinek művei nagy szerepet játszottak a finn nemzeti identitás kialakításában. Életművének magját hét szimfóniája képezi, de számos egyéb művet is írt. A ritmikusan elrendezett hengercsoportokból álló emlékmű Eila Hiltunen alkotása.

A Sibelius-emlékmű.

Mivel az emlékmű a parton található, kézenfekvőnek tűnt, hogy errefelé haladok tovább. Igen szép kilátás tárult elém, és picit le is mentem az útikönyv térképéről, de úgy döntöttem, a megtekintésre mindenképp javasolt Sziklatemplom felé veszem az irányt.

Végre kristálytiszta idő...!

"A Temppeliaukion kirkko a modern finn építészet egyik legérdekesebb műve. A sziklába robbantott, üvegből, vörösrézből, betonból és gránitból épült alkotás kevéssé hasonlít a mi "templom"-fogalmunkra [...] kitűnő akusztikája lehetővé teszi, hogy rendszeresen hangversenyeket tartsanak benne." Mikor beléptem, csak ámultam és bámultam a hely egyediségét látva. Szerencsémre egy zongorista éppen az orgona melletti zongorához ült, és egy rövid részletet adott elő. Az akusztika tényleg csodálatos!

Szokatlan templombejárat  - egészen különleges belső tér.

Az egyik mécsest én gyújtottam.

A Sziklatemplom után megfáradt lábakkal már csak egy helyet szerettem volna felkeresni: a Parlamentet (Eduskuntatalo), ami az útikönyv szerint a főváros legjelentősebb klasszicista stílusú épülete. Az 1930-ra elkészült épületbe mintegy 6600 tonna szürke gránitot építettek be. Az alapköve alá helyezett pergamentekercsen az alábbi szavak állnak: "Miképp a parlament alapjai sziklatalajon nyugszanak, azonképp legyen a parlament munkája minden időben az a szilárd, tartós alap, amelyre népünk törvény adta szabadsága épül." Sajnos a hétköznapokon 1 órakor induló körbevezetést lekéstem, de ez is felkerült a tennivalók listájára. Az épület körül volt köztársasági elnökök szobrai találhatóak. Érdekesség, hogy Kyösti Kallio köztásasági elnök emlélművét saját fia, Kalervo Kallio készítette. :)

A Parlament épülete és Kyösti Kallio szobra.

Mivel az idő már öt óra körül járt, és még egy szaunázást is beterveztem estére, úgy döntöttem, hazaindulok. Útközben akadtam a Finlandia-házra, ami a főváros hangverseny- és kongresszusi palotája. Az épületet (természetesen) Alvar Aalto tervezte, és 1971-ben készült el. A körülötte lévő parkban jót sétáltam, és érdekes, felnőttek számára kiaggatott hintákat is kipróbáltam. Egy nő meg is szólított, és előbb finnül, aztán angolul adta tudtomra, hogy csak nyugodtan hintázzak, hiszen ezeket direkt felnőtteknek tették ki. :)

Ismerős valahonnan a név...?

Kellemes kilátás a parkból - ha lesz időm, a feliratot is megpróbálom lefordítani... :)

Úgy érzem, kedzek használható mértékű rutinra szert tenni a közlekedés terén, hiszen érzésre kisétáltam a park egyik ösvényén az utcára, és éppen a 43-as busz egyik megállójába lyukadtam ki. Az persze a szerencse kérdése volt, hogy éppen egy perccel később jött is a busz, így igen hamar hazaérkeztem. Az este további részében szaunáztam (jó volt!), mostam, teregettem és blogoltam. Persze mostanra elfogyott a mobilomról a "gyári" feltöltés, így az R-Kioskiba is el kellett szaladnom, hogy aktiválni tudjam a mosógépet. Azt hiszem, az egész nyárhoz méltóan tartalmasra sikerült augusztus utolsó napja!